Zila Gábor, alapítványunk titkárságvezetője az M1 Ma reggel című műsorának a vendége volt. Fábián Barnával a KONFESZT Közéleti Kollégiumról beszélgettek.
Felhívjuk pályázóink szíves figyelmét, hogy a támogatási cél megvalósítása során a rendezvényeken, kiadványokon, könyveken, reklám- és pr-anyagokon a Magyarországi Református Egyház és a Református...
A reformáció 500. évfordulójára emlékezve rendeznek többnapos egyháztörténeti konferenciát Ürömön. Az eseményen Gér András zsinati tanácsos mutatta be a Magyar Református Egyház kialakulását.
Kölcsönös segítségnyújtás, tapasztalatszerzés: akár ez is lehetett volna a mottója annak a műhely-megbeszélésnek, melyen a református közelmúlt történéseivel foglalkozó szakemberek mutatták be egymásnak jelenlegi kutatásaikat, eredményeiket.
Beregszászban, a Kárpátaljai Református Egyház Püspöki Hivatalában mutatták be Fodor Gusztáv új könyveit, valamint a Szovjet fogságba hurcolt reformátusok a Kárpát-medencében című tanulmánykötetet is.
A kutatási vállalásainkhoz és a Nagyváradon tett ígéretünkhez híven pdf-ben és epub-ban is elérhetővé tettük a Szovjet fogságba hurcolt reformátusok a Kárpát-medencében és a Krisztusban nyert erő köteteit is.
Ismét közös gondolkodásra invitál a Reformátusok Szárszói Konferenciája: a jelentős hagyományokkal bíró találkozó 2017. augusztus 24-től 27-ig várja szeretettel a keresztyén szellemiségű érdeklődőket.
A mai ülésén a Zsinat több lényeges ponton is módosította az Egyház gazdálkodásáról szóló törvényt. A változások a református egyházi alapítványok további átláthatósága érdekében azok működését, felügyeletét is szabályozzák, egyértelműsítik.
Ünnepélyes keretek között adták át a reformáció félévezredes múltjára emlékeztető, szokatlan köztéri alkotást Budapesten. A Kálvin téren mostantól 95 darab, a környezetébe remekül illeszkedő kőlap hirdeti az egyházat megújító mozgalmat.