Három napon át Gárdonyi Zoltán és Gárdonyi Zsolt zenei öröksége állt a középpontban: a mesterkurzust és a szakmai napot szombaton a Zeneakadémia Nagytermében megrendezett, ünnepélyes hangulatú gálakoncert koronázta meg.
A Kelenföldi Barokk Esték következő koncertjén Horváth Zsolt, a Hold utcai református templom orgonistája Sweelinck, Buxtehude és Johann Sebastian Bach műveivel várja az érdeklődőket október 10-én, szombaton 17 órától a Kelenföldi Református Templomban.
2026 őszén háromnapos rendezvénysorozattal emlékezünk Gárdonyi Zoltán születésének 120. és halálának 40. évfordulójára, valamint ünnepeljük Gárdonyi Zsolt 80. születésnapját. A szakmai programok – mesterkurzus, konferencia, kiadványbemutató és hangversenyek – mellett fontos cél az is, hogy ez a három nap a magyar orgonista és egyházzenei szakma találkozási alkalma is legyen. Nagyon ...
Ízleld meg! – Október 16. és 18. között Kazincbarcikán kóstolhatsz bele a református szellemiségbe és gasztrovilágba! A Református Közéleti és Kulturális Alapítvány és a Felsőbarcikai Református Egyházközség kirakodóvásárral, főzőversennyel és kóstolással, valamint hálaadó istentisztelettel vár mindenkit a VI. Református Ízek Találkozójára.
2026-ban Gárdonyi-emlékévvel tisztelgünk a 20. századi magyar egyházzene két kiemelkedő alakja, Gárdonyi Zoltán születésének 120. évfordulója, valamint fia, Gárdonyi Zsolt 80. születésnapja alkalmából.
Zachow, Reicken, Pachelbel, Walther, Druckenmüller és természetesen Bach darabokkal várja az érdeklődőket a Svájcban élő Tamás Mihály orgonaművész szeptember 12-én, délután 5 órától a kelenföldi református templomba.
Mit kezdhet az egyház a mesterséges intelligenciával, és hol húzódik az eszközhasználat határa? Ezekkel a kérdésekkel kezdődött meg a Reformátusok Szárszói Konferenciája. A nyitónap előadói más-más irányból jutottak el ugyanahhoz a felismeréshez: a technológia segíthet, de a döntést, a hitelességet és a felelősséget nem veheti át az embertől.
Augusztus 20-án délelőtt ismét protestáns kórusok találkoznak a a Bécsi kapu téri evangélikus templomban (1014 Bp., Táncsics Mihály u. 28.). A részletes programot a kép alatti dokumentumra kattintva találja!
A IV. Protestáns Sokadalom ismét izgalmas orgonamaratonnal várja közönségét a Bécsi kapu téri evangélikus templomban (1014 Bp., Táncsics Mihály u. 28.) 2026. augusztus 20-án 14.00 és 17.00 óra között. Itt találja a részletes programot:
Negyedik éve szerveződik a protestáns felekezetek az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó sokadalma, mely alkalommal a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Magyarországi Baptista Egyház és a Magyarországi Metodista Egyház fesztiválkeretek között közösen mutatja be értékeiket a Budai Várban.
A 35. Művészetek Völgye fesztivál nagy sorozatában mi, reformátusok 25 éve vagyunk aktívan jelen, hiszen 2001-ben tartottuk az első kiállítást és programot Taliándörögdön. Azóta minden évben volt kiállításunk, stabil programunk, 2004-től pedig Református Udvarunk is. Görgesd végig a galériákat és kukkants be világunkba!