„Magyarország ellen Bajnai és Gyurcsány
D. Horváth Gábor
Forrás: Magyar Nemzet
2013. november 09., szombat 13:31
A sukorói kaszinóberuházás meghiúsulása miatt hétfőn kezdődik és két hétig tart Washingtonban az a nemzetközi választott bíróság előtt zajló kártérítési per, amelyet izraeli befektetők indítottak a magyar állam ellen. A Ronald Lauderék követelte kártérítési összeg több mint 100 milliárd forint.
Tetszik a cikk? Ossza meg ismerőseivel is!
A pert a Vigotop nevű, ciprusi bejegyzésű cég indította, amelynek ügyvezetője Joav Blum, a tulajdonosa pedig Ronald Lauder, aki egyébként a New York-i központú Zsidó Világszövetség elnöke. A sukorói kaszinóberuházás meghiúsulása és az elmaradt haszon miatt a cég és tulajdonosa 100 milliárd forint fölötti kártérítési összeget követel a magyar államtól. A per alapját egy Magyarország és Ciprus között kötött, nemzetközi beruházásvédelmi egyezmény képezi, amelynek következtében e vitás kérdésben – bár európai uniós országokban keletkezett vitáról van szó – washingtoni választott bíróság hivatott ítélkezni a felek között.
Hirdetés
Az eljárás körülbelül egy éve kezdődött, amelyben a felek eddig különböző írásos beadványokat csatoltak az ügyhöz, a mostani szóbeli tárgyalások pedig sorsdöntőek az ügyben. A hétfőn kezdődő és két hétig tartó perben a választott bíróság személyesen hallgatja meg az izraeli befektetőket, valamint a Joav Blum és Ronald Lauder érdekében tanúskodó Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezérigazgatóját és Császy Zsoltot, aki értékesítési igazgató volt korábban. Személyesen lesz jelen a tárgyaláson Oszkó Péter volt pénzügyminiszter is, aki Washingtonban a magyar állam oldalán tanúskodik, csakúgy, mint az ITDH korábbi munkatársa, Szandrocha Kamilla, aki Kóka János volt gazdasági miniszter felesége.
|
A
http://mandiner.hu/cikk/20130824_meguszta_a_mav_az_amerikai_holokausztpert
linken hozzáférhető cikk szerint f. év augusztusában
„Megszüntette az MNB és a MÁV elleni holokauszttal kapcsolatos eljárásokat a chicagói bíróság, amely szerint nem állnak meg a felperes azon érvei, hogy a magyar bírósági rendszer nem független, vagy ne biztosítaná a tisztességes eljárást. „
Ennek értelmében először is mi köze egy USA-beli bíróságnak egy olyan ügyhöz, mely több éves kín-keserves de szabályos hazai bírósági eljárás mindhárom fokozatát végigjárva már jogerősen befejeződött, s mely szerint az a földterület, melyre a ködös külföldi Kings City kaszinóváros elképzelés szerinti létesítmény épült, a potenciális, de érvényes hasznosítási szerződéssel sohasem rendelkező önjelölt beruházóknak nincs is birtokában. Vagy ha a 8 éves ballib-időszakban tényleg született volna egy olyan kétes tartalmú, lényegét tekintve nagy nyilvánosságra sohasem került okirat, melynek alapján a pórul járt konjunktúralovagok egyéves előkészítő munka után most fogást találhatnak a magyar fél rendszerében, akkor a vélt sérelmet szenvedett ciprusi Vigotop-nak elsősorban azok között kellene jogorvoslatra vadásznia, akik kellő felkészültség, felhatalmazás és jogosultság hiányában írtak alá valamiféle zavaros tartalmú papírokat.
Másodszor: mi is ez az „elmaradt haszon” filozófia?! Éppen azok részéről, akik olyan régióban működtetik cégeiket, mely éppen arról híres, hogy oda menekítik pénzeiket azok a nem ciprusi polgárok, akik méltatlannak tartják saját hazájuk közkiadásaihoz hozzájárulni, azaz inkább olyan off shore területekre juttatják bevételeiket, ahol nem vagy töredék annyit kell adózniuk.
(Becslések szerint pl. annyi magyar pénz van off shore területen, melyből kitelne a mai államadósság két és félszerese.) Ha tehát egy ilyen székhelyű céggel kapcsolatban „elmaradt haszon” fogalma egyáltalában felmerülhet, hát azt elsősorban éppen velük szemben vethetné fel és foganatosíthatná saját hazájuk vagy azon ország, melynek területén az adózás alapját képező de adókikerült hasznot megtermeltették. De nem, ők úgy tartják méltónak, hogy egy sebtében támadt gondolatuk (sukorói kaszinóváros lehetősége) erőszakos keresztülvitelének meghiúsulása (tudvalévő, hogy az érintett polgárokat e tekintetben sohasem kérdezték meg, de a spontán megnyilvánulásokból egyértelmű, hogy ezt a beruházást éppen azok, akiket legjobban érintett volna, sohasem kérték, sohasem kívánták, sohasem akarták) elegendő ok, hogy akkora kötbérigényt jelentsenek be, mely mint tiszta haszon pl. 5 éven át (5 %/év értékkel számolva) legalább 400 milliárd Ft-os befektetéstől lenne elvárható egy normális tőkepiacon. S ők eddig mit fektettek bele?! – Gyakorlatilag semmit, hiszen az a bizonyos Pest-megyei két gyümölcsös, mellyel lottó-szerűen hazardíroztak, mára ugyanúgy az övéké maradt mint korábban volt.
Ha egy olyan világban élünk, melyben globális konjunktúralovag urak által kiagyalt ilyen gigantikus nagyságú követelések fogalmazhatók meg, különösen, ha ennek még bírósági úton érvényt is lehet szerezni, akkor bizony nem kell csodálkoznunk, ha holnapután Ausztria perel be bennünket, követelve az itt korábban jól prosperáló leánybankjai Orbán kormány alatt elmaradt hasznát a különadók miatt. Vagy Franciaország perelne bennünket akár a pécsi vízmű, akár a Sodexho, akár egyéb állami vállalatok elmaradt hasznai miatt a rezsicsökkentés és reprivatizálás következtében.
Vagy elérkezett talán az ideje éppen annak, hogy mi nyújtsuk be a számlát Nyugatnak néhány olyan intézkedésük miatt, mely bennünket a gúzsba kötve táncolók sorába juttatott? Pl. keresetet nyújtanánk be a II. Világháború győzteseinek azért, mert bennünket, 1000 éve keresztyén európai országot odavetettek koncnak a Szovjetunió antidemokratikus, népelnyomó sztálinista rendszerének, ami miatt a múlt század közepén velünk még azonos szinten álló Ausztriától mélyen lemaradva értük meg a rendszerváltást? Vagy követelnénk azért a kártérítést, melyet a rendszerváltás utáni piacszerző privatizálás nyugati közreműködései következtében kellett elszenvednünk a mai napig? Vagy követelnénk vissza azt a méltatlanul kiszivattyúzott tőkét, mely azért folydogált ki hosszú éveken át a leánybankok rendszerén keresztül, mert a nyugati nyomás alatt álló MNB bankvezetésnek tetszett az inflációt magasan tartani, s a leánybankok nála parkoló tartalékdevizája után ennek megfelelő magas kamatot évről-évre kifizetni. Vagy perelnénk azt a hatalmas, valamennyi állampolgárt érintő veszteséget, mely sok éven át az ugyancsak magas infláció miatt mint kényszeradó terhelte a pénztárcáinkat? Nem szólva a devizahitelezés mai, szinte megoldhatatlan hazai helyzetéről, melynek eltelt idejében ugyancsak a nyugati leánybankok hatalmas kamatokat, kezelési díjakat és egyéb vitatható járulékokat vágtak zsebre csak azért, mert az Euro/HUF paritás – minden felhozható gazdasági indok nélkül – több mint másfélszeresére nőtt? S miközben százezrek jutottak váratlanul nehéz pénzügyi helyzetbe, még mindig nem jutottunk el oda, hogy a bíróság kimondja, hamis terméket árultak, ezért a devizaszerződések úgy an blokk semmisek!?
A jelenlegi elképesztő nagyságú, megalapozatlan Vigotop-követelés kötbérigény akar lenni, de, sajnos, sarc-nak sikerült. Sarc-nak, melyet a győzők a legyőzötteknek szoktak kivetni nemcsak az okozott károk enyhítésére, de az áldozatok megalázására is. Bár reménykedünk az USA-beli bíróság igazságos, jogos ítéletében, az értünk eljáró ügyvédi iroda szakértelmében, mégis a számunkra kedvező jogerős döntésig bizony fennáll a pervesztés kockázata. S ebben a feszült légkörben nem tudunk a Vigitop-ra mint becsületes üzleti partnerre gondolni. Sokkal inkább tekintünk úgy rá, mint egy rendkívül kapzsi, a világban létező nemzetközi befolyására számító agresszív karvaly-tőketulajdonosra, amelyik csak a saját profitját tartja szem előtt, semmibe véve a korrekt üzlet és az etika követelményeit. Nagy szépséghibája mind ennek, hogy a cég tulajdonosa éppen az a Lauder úr, aki a New Yorkban székelő Zsidó Világszövetség mai elnöke is. Az én szememben „zsidó” az Ószövetség népét jelöli. Azét az Ószövetségét, melyet jellemzően naponta sok ezer hittársammal együtt Isten üzeneteként olvasok és tanulmányozok. S melyről tudom, hogy általam is tisztelt ma élő zsidó barátaim és ismerőseim ugyancsak komolyan vesznek, sőt életüket igyekeznek a szerint be is rendezni.
A tapasztaltak nyomán alapos kétségem van azonban azt gondolni, hogy t. Lauder úr is ezt a forrást tekinti élete vezérlő fonalának. E miatt pedig vagy most, de hosszú távon mindenképpen alul kell maradnia! Így erkölcsös, és így igazságos!
Budapest, 2013. 11.10. Dr. Nagy Sándor s.k.
ny. mérnök, református presbiter