Ehhez az ismerethez társult egy felismerés. Bármennyire is jó témákban szerveztünk beszélgetéseket és bármennyire neves előadókat hívtunk is meg, soha nem éreztük igazán sikeresnek a megszervezett beszélgetéseket. Mindig volt bennünk hiányérzet, a rendezvény nem érte el a célját. Az is világossá vált, hogy nekünk kell elmozdulnunk valamerre a holtpontról. Valamiért a hagyományos forma (beszélgetések, találkozók, konferenciák stb.) nem olyan vonzóak már az emberek számára, hogy ezért elinduljanak otthonról, különösen, ha ehhez még relatíve sokat is kell utazniuk. Logikusnak tűnik tehát, hogy nekünk kell az előadókat majdhogynem házhoz, de legalábbis karnyújtásnyira vinni a közönséghez.
E két gondolatból formálódott ki az online kölcsönözhető élő könyvek gondolata. A rendszer hasonlóan működne, mint a fesztiválokon, az alapvető különbég az lenne, hogy a könyv kiválasztása online történne. Minden előadónk 2-3 témát nevezne meg, amiről előadást tud, szeretne tartani. A témát látva megrendelhető a könyv. Igyekszünk a lehető legszínesebb katalógussal felkelteni a böngészők érdeklődését. Szeretnénk teológusok mellett megszólítani írókat, költőket, színészeket, mérnököket, történészeket, néprajzosokat stb., szóval szinte mindenkit. Csupán egy kritériumot határozunk meg: az előadásnak kapcsolódnia kell valamilyen módon református tradícióinkhoz, ami persze nem jelenti azt, hogy az előadónak reformátusnak kell lennie. Az RKKK vállalja az egyeztetés feladatát a könyv és a meghívók között, valamit biztosítja a rendezvényhez a plakátokat és szóróanyagokat.
Jó reményég szerint, hamarosan el tudjuk kezdeni katalógusunk készítését. Kérjük kedves olvasóinkat, hogy ötletikkel segíték az előkészületeket.