Adalékok egyházunk jövőképéhez (Németh Géza születésének 80. évfordulóján, az Erdélyi Gyülekezetben)

F. hó 1-én az Erdélyi Gyülekezetben Németh Géza alapító lelkipásztoruk születésének 80. évfordulóján emlékkonferenciát tartottak, melyen egyházunk több képviselője (nt. Harmathy András, Szűcs Attila, Németh Géza, Kálmán Attila, nt. Balog Zoltán) előadást tartottak az "egyház jövőképe" témában. Megkértük dr. Kálmán Attila igazgató urat, volt egyházkerületi főgondnokot, az MRE világi elnökét, hogy ott előadott bölcs meglátásait, javaslatait foglalja össze honlapunk számára. Ezt alább változtatás nélkül közöljük.(dNS)

Adalékok egyházunk jövőképéhez (Németh Géza születésének 80. évfordulóján, az Erdélyi Gyülekezetben)

Az Istentől két fület kaptunk és csak egyetlen szájat. Ez is arra figyelmeztet bennünket, hogy kétszer annyit kell figyelnünk (fölfelé és egymásra is), mint szólnunk.

   Könnyebb az asztalt verni, mint megteríteni. Azaz, amikor bírálunk, diagnózist készítünk, gondoljunk arra, hogy sokkal nehezebb annak a helyzete, aki terápiát akar készíteni, akinek meg kell valósítani a javaslatainkat.

   Németh Géza (1933-1995) református lelkipásztor szinte egyszemélyes  „intézmény” volt. Sokak munkáját végezte el néhány évtizeddel ezelőtt. Rendkívüli éleslátással, sarkosan fogalmazva, olykor megsértve másokat (elsősorban egyházi feletteseit). 1989-ben, amikor megküldte véleményezésre nekem is az egyházunk jövőjével kapcsolatos tanulmányát, bíráltam erős kifejezéseit. Utólag be kell látnom, hogy többnyire igaza volt, mert ha visszafogottabban fogalmaz, aligha figyelnek fel rá.

   Célkitűzéseinek nagy részével egyetértek: pl. „A magyar nép megújulása az Evangélium, valamint az egyház megújulása által, abban a közösségben, amelyben élünk….Úgy szeretnénk a saját népünket szolgálni, hogy az egyúttal hídépítés is legyen a szomszédok felé”

   Véleményem szerint is a hitben engedelmes egyháznak a mindenkori államhatalmat támogatnia kell az igazságot szolgáló tetteiben, de rá kell mutatnia a hatalom bűneire, mulasztásaira is. A harmadik parancsolat ellen (az Isten nevét hiába fel ne vedd!)  nem csupán akkor vétünk, ha káromoljuk Őt, hanem akkor is, amikor az Ő nevét emlegetve Neki nem tetsző dolgokat mondunk, cselekszünk, mulasztunk.

   A XX. század két diktatórikus rendszerének utóélete azért is különböző, mert a nácizmust  a nyugati világ is belülről megismerhette, katonailag megsemmisítették, bűneit bíróság előtt nyilvánosan feltárták, vezetőit elítélték. A kommunizmus gyakorlatát azonban csak Európa keleti fele élte át, szinte magától omlott össze, bűnei nem kellő mértékben kerültek napvilágra, s vezetőit a legtöbb országban nem vonták felelősségre. Sőt ideológiáját, a marxizmus – leninizmust a társadalom jelentős része éveken át kötelezően tanulta, s a médiából magába szívta. Az ún. „dialektikus és történelmi materializmus”, a „politikai gazdaságtan” a „tudományos szocializmus”, valamint (egyházi körökben) a „szolgálat teológiája” elnevezéssel is visszaéltek. A torzulások beleépültek a sejtjeinkbe, s az eltelt két évtizedben nem történt olyan alapos, tételes megcáfolásuk, amely teljesen semlegesítené a tévtanokat.

   A megtisztulást nekünk, (egyházi elkötelezett embereknek) önmagunkon kellene kezdeni. A múlt őszinte feltárása (pl. a börtönöket megjárt, Miskolcon elhunyt Bán István félreállított lelkipásztor kutatásainak nyilvánosságra hozásával), valamint az egyéni és közös bűnbánat csak kezdeti lépés. Ameddig lelkipásztorok, presbiterek és vallásukat nyilvánosan is vállaló egyháztagok között továbbra is jelentős számban akadnak öngyilkosok, házasságtörők, közpénzekkel felelőtlenül bánók, alkoholisták, trágárul beszélők, stb. addig erőtlenek vagyunk. Csak hiteles emberekként, hiteles üzenetet, a környezetünk számára jól követhető módon közvetítve járulhatunk hozzá a pozitív változásokhoz.

   A többség akaratának erőszakos keresztülvitele nem demokrácia, hanem bolsevizmus. (Hiszen, ha a szavazatokat csak összeszámláljuk, s nem tudjuk mérlegelni, akkor a „több” legyőzheti a „jobb”-at). A demokrácia a kisebbség érdekeinek és értékeinek a tudatos védelmét is jelenti. (Jusson eszünkbe, hogy a földön kisebbségben vannak a keresztyének, Európában a magyarok, Magyarországon a reformátusok…)

   Az biztos, hogy Istennek mindig lesz gyülekezete, mert „Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz” (zsidókhoz írott levél 13. rész 8. verse). Az azonban nem biztos, hogy az magyar és/vagy református lesz.

   Ha azt szeretnénk, hogy a kiválasztottak nagyobb számban legyenek az utódaink közül, akkor nekünk is jobban kell élnünk a megnövekedett lehetőségeinkkel.

   Nem új dolgokra gondolok, hanem a meglévő missziói, diakóniai feladatainkat kellene hatékonyabban végezni, megteremteni azoknak a jobb feltételeit.

     -   minden lehetséges helyen legyünk ott, ahol szükség lehet a szolgálatunkra,  

         javaslatainkra, észrevételeinkre,  s kérjünk véleményt, segítséget mindazoktól,

         akikkel kapcsolatba kerül(he)tünk,

-   a bibliai tized fizetését komolyabban kell vennünk (mi a család nettó   

    jövedelmének egy főre eső tizedét jótékonyságra költjük, nagy részét az

    egyházunkon keresztül), többet költsünk misszióra, mint épületekre,

-          személyes törődést érezzen mindenki, aki egyházunkkal kapcsolatba kerül,

-          minden gyülekezetünkben, intézményünkben legyen lehetőség imaközösség létesítésére, azaz ne csak a lelkipásztorok imádkozzanak (egyetemes papság!),

-          a lelkipásztorok képzése igazodjon a tényleges szükségletekhez (hit-és erkölcstan oktatása, lelki-gondozás, közösségszervezés, más vallások-felekezetek alaposabb ismerete, stb.)

-          törődjünk még többet a családokkal, fiatalokkal, idősekkel gyülekezeteinkben is (családlátogatás, cserkészet, otthoni ápolás segítése, stb.),

-          minden egyházi költségvetés és jövedelem legyen írásban nyilvánosságra hozott, minden gyülekezeti tag számára könnyen elérhető,

-          minden (magasabb?) egyházi tisztséget legfeljebb kétszer 6 évig lehessen betölteni, utána legalább egy évi kötelező szünet következzék,

-          az idős lelkipásztorok és presbiterek tapasztalataira, tanácsaira szükség van, de 75 év felett csak tiszteletbeli presbiterek lehessünk.

         Sok helyes törekvést tapasztalunk egyes gyülekezetünkben, intézményünkben, de a jövőnk –emberi számítás szerint- akkor biztatóbb, ha ezek a törekvések lesznek az általánosak - egy újabb ébredés keretében.

                                       

                                                                                                 dr. Kálmán Attila

                                                                                                            Tata