2015-ben is a Biblia mindenkié

2015. Pünkösd hétfőjén ismét megrendezésre kerül a pünkösdi bibliaolvasás.

Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének az ünnepe a keresztyén egyházi naptárban. Gyakorlatilag ennek az eseménynek köszönhető az egyház léte, a hit maga. Mégis úgy tűnik, ez az ünnep nem kapja meg az őt megillető figyelmet. Akciónkkal szeretnénk tudatosítani az emberekben, hogy a Lélek ma is képes megszólítani, akit csak akar, és amikor csak akarja – akár az utcán séta közben, vagy éppen egy kávézóban ücsörögve is.

2015-ben is a Biblia mindenkié

A korábbi évektől eltérően, eben az évben már a Kálvin téri református templom lépcsőjéről fogjuk olvasni a Szentírást az utcán járóknak és az érdeklődőknek.

A rendezvény 14:00-17:30 között lesz, amit egy orgonakoncert (17:30-18:00), majd egy ökumenikus áhitat követ.

A bibliaolvasásá idei témája az üldöztetés lesz, aminek sajnálatos aktualitást szolgáltatnak a világban zajló események.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk.

„Legyen ott, ne gondoljon arra, hogy majd mások jönnek, mert ők is így gondolják!”