Szabó Lőrinc versek hallhatóan - A kimondhatatlan

A kimondhatatlan című vers alább meghallgatható megzenésítéséért F. Sipos Bea és a Hangraforgó együttes (F. Sipos Bea és Faggyas László) lett a harmadik helyezett a Szabó Lőrinc Emlékévben kiírt pályázatunkon. A díjazott pályamű most bárki számára elérhető. A zenekarokat pedig ezzel is szeretnénk bíztatni, vegyenek részt új, 2026-os pályázatunkon!

Szabó Lőrinc versek hallhatóan - A kimondhatatlan

"(...)
S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
fogaid közül valami
sírás, valami állati

nyöszörgés kínlódik elő
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent, ami él,
elfúj, mint pókhálót a szél."

Közel félszáz pályázat érkezett, melyekben, egy-egy kivétellel, különböző Szabó Lőrinc-verset választottak a pályázók megzenésítésre. A zsűri véleménye szerint „Szabó Lőrinc színessége mellett a versek aktualitásai is szembetűnőek. A zenei stílusok és megvalósítások sokszínűek és változatosak voltak, a kórusműtől az elektronikus zenéig bezárólag. Hangszerelés tekintetében az éneket számos alkalommal zongora kísérte. Az értékelés fő szempontja a szöveg, a vers, a mondanivaló érthetősége volt, mely szempont erős szűrőnek bizonyult. Általánosan elmondható, hogy minden pályázó komolyan vette a feladatát, zenei igényesség oldaláról nézve számos dal magas szintű tudásról árulkodott.”

Ezzel a dallal is szeretnénk mindenkit bíztatni arra, hogy vegyenek részt a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány 2026-ra, kiírt versmegzenésítési pályázatában. Itt az idő, hogy új fajta hangot kapjanak a magyar költők tollából származó imádságok! Pályázatunkon bárki részt vehet, akit megérintett egy sor vagy gondolat egy versbe öntött fohászból. Pályázatunkkal kapcsolódunk a Magyarországi Református Egyház tematikus évéhez, mely 2026-ban az imádság éve lesz. További részletek és a pályázati felhívás itt olvashatók.