Az egyetlen olyan egyházi személy, akit jogerős bírósági ítélettel végeztek ki az 1956-ot követő megtorlás során a felvidéki Kisújfaluban, a trianoni döntés következtében kisebbségi sorban nőtt fel. Földműves szülők egyetlen fiúgyermekként a gazdaságban lett volna a helye, szülei csak a lelkész és a tanító biztatására íratták be az érsekújvári reálgimnáziumba. Ennek elvégzését követően Losoncon, majd az első bécsi döntés után Pápán készült a lelkészi pályára.
Elsőként a felvidéki Felsőgelléren teljesített segédlelkészi szolgálatot. Következő szolgálati helyére, Balatonszepezdre már házas emberként érkezett, itt született meg három gyermekük. Gulyás 1944-ben, a német megszállás idején csatlakozott a fegyveres ellenálláshoz, üldözött zsidókat is mentve, amiért a nyilasok letartóztatták. Egyik totális rendszer sem tűrte el bátor, elveiért kiálló, autonóm személyiségét: a háborút követően a kiépülő kommunista hatalom is számos eljárást indított ellene. Lelkészi hivatása gyakorlása mellett politikai pályára lépett, az 1947-es választásokon kisgazdapárti képviselőjelölt volt.
Az 1956-os forradalom kitörése utolsó szolgálati helyén, a nyugati határ melletti Levélen érte. Miután értesült az október 26-i mosonmagyaróvári sortűzről a helyszínre sietett. A határőrlaktanya udvarán a sortűz miatt feldühödött tömeg tiszteket ütlegelt, ám Gulyás nem értett egyet az önbíráskodással, odaférkőzött az egyik csoporthoz, és többekkel együtt kimentett egy tisztet. Másnap felszólalt a levéli falugyűlésen. Mindig a törvényes rend pártján állt, ezért a jelenlévőket nyugalomra és a bosszútól való tartózkodásra intette. Javaslatára megalakult a települést irányító új testület, a nemzeti tanács. Október 29-én a mosonmagyaróvári városi nemzeti tanács megbízatásából a környező falvakban létrejött forradalmi szervekkel kellett felvennie a kapcsolatot. Hegyeshalomban két külföldi, feltehetőleg osztrák újságíróval is beszélt. Ezt az epizódot később a bíróság a nyugati hatalmakat kiszolgáló Szabad Európa Rádió „ügynökeivel” való kapcsolatnak minősítette.
„Magyar ember nem hagyja el a hazáját! Még a bitófa alá is vasalt nadrággal megyek!” – mondta Gulyás feleségének. 1957. január elején egy személyét rágalmazó újságcikk megjelenése után nemcsak felesége, hanem több lelkésztársa is az ország elhagyására kérte. Ő mégis maradt, hiszen biztos volt ártatlanságában.
Gulyást első fokon a Földes Gábor és társai per harmadrendű vádlottjaként ítélték halálra. A Nagy Imre-per egyfajta vidéki főpróbájaként is értelmezhető győri pernek a diktatúra különös jelentőséget tulajdonított. A perrel a megtorló gépezet bizonyítani akarta, hogy az „ellenforradalom” valóban országos jelentőségű volt és a vidéki eseményekért felelőssé tett vezetőket is példásan meg kell büntetni. A Gulyásra kiszabott halálos ítéletet az ügyet másod fokon tárgyaló katonai különtanács is megerősítette.
Megmentése érdekében a Dunántúli Református Egyházkerület és az egyház legfőbb kormányzó testülete, az Egyetemes Konvent is kegyelmi kérvényt nyújtott be. Ám ezeknek nem volt jogvesztő hatálya, Gulyás életének megmentésére egyedüli jogi lehetősége a kegyelmezési hatáskörrel bíró testületnek, az Elnöki Tanácsnak lett volna. A kádári megtorló hatalom végül nem kegyelmezett a határőrtisztet megmentő református lelkésznek, akit 1957. december 31-én Győrben ártatlanul végeztek ki. Gulyás Lajos 1990 tavaszán történt rehabilitációjára azonban még 33 évet kellett várni.
„Amit igaznak vélt, helyesnek vagy jónak, amellett síkra szállt, nem törődött azzal, hogy esetleg hátránya származik belőle.”
Balogh Zoltán, egy szepezdi barát
Szöveg: Erdős Kristóf és Némedi-Varga Dávid (Hitünk hősei munkaanyag)
Fotók: A Gulyás család tulajdonában / Gulyás család archívuma