Hírességek is buzdítanak a református hit vállalására

Kilencven napon át tartó kampányba kezdett a Magyarországi Református Egyház, hogy az őszi népszámláláskor a reformátusok jelöljék be vallásukat. A cenzus október 1-jén kezdődik, és egészen november 28-áig tart. Addig néhány naponta újabb ismert vagy „hétköznapi” emberek beszélnek arról, mit jelent számukra református hitük.

Hírességek is buzdítanak a református hit vállalására

Sokfélék vagyunk, de összeköt református hitünk – ez a mottója a református egyház népszámlálási kampányának. Az ehhez készült spotban is öt különféle karakter bukkan fel: egy mentőorvos, egy pedagógus, egy kismama, egy gépészmérnök és Gundel Takács Gábor műsorvezető is.

 

 

A kampány egészen a népszámlálás végéig, vagyis november 28-áig tart. Közben nemcsak a reklámfilm szereplői, hanem számos más református is vall arról, mit jelent számára a közösség, amit a református testvérei között átél, a hite, és arról is, hogy az milyen élethelyzeteken segítette át.

Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester például őszintén beszél arról, hogy bár nyolcéves kora óta áll színpadon, mégis a mai napig izgul, ha a közönség elé lép, de imával legyőzi minden félelmét.

 

 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szeptember végén minden magyarországi lakcímre levélben küldi ki az online kitöltéshez szükséges kódot. A borítékban a népszámlálásról is találnak majd hasznos információkat. Minden háztartásnak egy lakáskérdőívet kell kitöltenie, és annyi személyi kérdőívet, ahányan a lakásban laknak. Ezek a kérdőívek nem lesznek a borítékban, de online és a számlálóbiztosoknál elérhetők. A kérdésekre a 2022. október 1-jén fennálló állapotot alapul véve kell válaszolni.

Az állampolgárok a népszámlálás első szakaszában, október 1. és 16. között az erre a célra létrehozott online felületen tölthetik ki a kérdőíveket. A második szakaszban október 17. és november 20. között a számlálóbiztosok már csak azokat a háztartásokat keresik fel, amelyekben nem töltötték ki online a kérdőívet. Aki valamiért mindkét körből kimaradt, még egy harmadik lehetősége is lesz, november 21. és 28. között települése jegyzőjénél töltheti ki az íveket.

Arra biztatjuk Önöket, hogy amennyiben gondjuk adódna az online kitöltéssel, bátran kérjenek segítséget gyülekezetük tagjaitól vagy lelkészüktől.

A népszámlálással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat külön erre a célra létrehozott oldalunkon gyűjtöttük össze, amelyet IDE kattintva ér el.

 

 

 

reformatus.hu