Nem kívánkoztam én más vagy jobb helyekre

„A csoda mindig ott kezdődik, ahol az ember ott van, és onnan nem menekül el, hanem végzi a munkáját, és hisz abban, amit végez.” Gudor Kund Botonddal, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperesével beszélgettünk annak apropóján, hogy decemberben elnyerte a Magyar Örökség Díjat.

Nem kívánkoztam én más vagy jobb helyekre

Az átadóünnepségen Körösi Viktor Dávid kolozsvári konzul úgy jellemezte önt, hogy nem a meghátrálás embere. Egyetért?

Két olyan ige is közel áll hozzám, illetve felfogásomhoz, tevékenységemhez, amelyek ezt a megállapítást alátámasztják. Az egyik a 2Kor 12,9: elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. A másik a Zsid 10,39: de mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk. Ez a két ige számomra annyi erőt adott, hogy minden élethelyzetben megtaláltam az elegendő erőt, kegyelmet, szeretetet ahhoz, hogy tudjam folytatni azt a munkát, amelyre az Úristen iderendelt.

 

A KÖZÖSSÉGVÉDELMEZŐ

A 2021. december 18-án átadott Magyar Örökség Díjak kitüntetettjei között van Gudor Kund Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese. A hivatalos indoklás szerint a Magyar Örökség kitüntető címet közösségvédelmező szolgálatáért kapta. Gudor Kund Botond korábban Magyarigen, ma Gyulafehérvár református lelkipásztora és a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese, történész. A Magyar Örökség Díj azoknak a magyar intézményeknek, csoportoknak adható, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez.

 

Történészként a múlton, lelkészként és esperesként pedig a jelenen és kicsit a jövőn kell tartania a szemét. Ezek a feladatok segítik vagy nehezítik egymást?

Nehezítő körülménynek tartom a világnak azt a szemléletmódját, hogy leginkább a mában él. Elég hedonista életszemlélet ez. A mai nap minőségi átélésének kényszere árnyékba helyezi a jövőképünket is, de a múltra való támaszkodást is eléggé megnehezíti. A múlt vagy a jövő hangsúlyozása gátló tényezők azok számára, akik a szemléletmódodat, a tudatodat befolyásolni akarják bizonyos fogyasztási irányba. Bár hozzáteszem, az erdélyi ember még elég szívós ahhoz, hogy legyőzze ezt a próbatételt. Számomra egyáltalán nem ellentétes az idő hármas felosztása. Én mint lelkész, de mint erdélyi és magyar ember is, a múltból fogalmazok meg mondanivalót a jelennek. De úgy, hogy a múlt példái, a jelen megvalósításai, eredményei mindig a jövőbe vezetnek, sosem történt valami önmagáért. Például egy templomot is mindig azért hoztak helyre, hogy ott istentiszteletet tartsanak, vagy legalább találkozót. A múltban meg kell keresnünk az értékeket, fel kell ismernünk a kihívásokat.

 

Említette a templomok újjáépítését. Úgy tudom, hogy ez a szívének kedves ügy. Hány templom megmentésében, felújításában vett részt?

Ez is fontos téma, mert a legfontosabb az igehirdetés és a közösségépítés. Épp ennek része a templomok javítása, megmentése is, ugyanis itt, a szórványban sok olyan templom van, amelybe benéz az ég, a nap, a hold, hiszen nincs födém. A templomokat újra méltóvá kell tenni arra, hogy Isten Igéje elhangozzon bennük, és betölthessék azt a funkciót, amelyet elődeink szántak neki. Ha pedig ez már nem történne meg, akkor is történelmünknek olyan darabja mind, örökségünk része, amelyet mindenképpen meg kell őrizni, mert az identitásunkhoz tartozik. Mintegy 10-15 templom újult meg az utóbbi időben. Itt, a szűkebb környezetemben az utóbbi két évben a vírusjárvány ellenére négy templomot sikerült megjavítani: Szászsebes, Alvinc, Gyulafehérvár és Marosszentimre. Ezek mellett tervezési fázisban van Pókafalva, és a szolgatársaimmal együtt Borosbenedeken és Diódon két romtemplomot sikerült megmentenünk, legalábbis bizonyos mértékig. Rengeteg munka van, volt és lesz ezeken a területeken.

 

Forrás: reformatus.hu

Szerző: Ulicza Tamás