Elkészült az alapítvány idei programtervezete

2019-ben ismét számtalan programmal készülünk, melyeket már most érdemes beírni a naptárba!

Elkészült az alapítvány idei programtervezete

Reformátusok Szárszói Konferenciája – 2019. augusztus 22-25., Balatonszárszó

  • A Magyarországi Református Egyház és a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány 2016-ban indította újra ezt a nagy múlttal rendelkező programot. Szárszó régről hozott öröksége a református értelmiség párbeszéde, amely nem pusztán elemzője, de alakítója is a hazai közéletnek. Az idei konferencia témája: kereszténydemokrácia - összeegyeztethetőek-e a modern világgal a demokratikus és keresztyén értékek? További információ: szarszo.reformatus.hu

 

Csillagpont – 2019. július 23-27., Debrecen

  • A Csillagpont olyan ifjúsági találkozó, mely alkalmanként több ezer résztvevőt vonz. A találkozó célja, hogy a fiatalokat közelebb segítse Istenhez, valamint kapu legyen a gyülekezetek felé is. Idén alapítványunk is részt vesz a szervezésben: közéleti, kulturális programokkal készül az esemény teljes idejére. További információ: csillagpont.reformatus.hu

 

A Református Gasztrokulturális Programok

A programsorozat kiemelt célja, hogy összekösse a Kárpát-medencében élő református élelmiszertermelőket, szakmai és baráti közösséget építve ki köztük, megismertetve őket egymással, az eseménynek helyet adó régióval és az ottani gyülekezetekkel. A Református Gasztrokulturális Programokhoz jelenleg kettő nagyobb esemény tartozik, melyet évről-évről megrendezünk.

 

— BORUM – 2019. március 1-3., Cserépfalu

A Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Fóruma 2013-ban indult útjára. Mindegyik találkozót más-más történelmi borvidéken rendeztük meg: először Sárospatakra, majd Mórra, Bihardiószegre, Hajós/Császártöltésre, Lévára és környékére, tavaly pedig a Délvidéki Bácskossuthfalvára hívtuk a fórumot. A programra ellátogató borászok szakmai előadások segítségével ismerkedhetnek meg a legújabb borászati trendekkel, lehetőségekkel. A BORUM programjainak kiemelt eleme az általunk szervezett borverseny, mely egyszerre lehetőség és kihívás is. Ide mindenki a legjobb borokkal készül, hiszen a szakmai zsűri döntése alapján a nyertes ital méltán viselheti majd egy évig a “Magyarországi Református Egyház bora” kitüntető címet. További információ: borum.reformatus.hu

 

— Református ízek találkozója – 2019. október 4-6., Hajdúnánás

A Református ízek találkozóját 2018-ban rendeztük meg először, a horvátországi Kopácson. A tavalyi program középpontjában a fűszerpaprika múltja, jelene és a rá épülő ételek álltak. Az előadások után paprikás ételek közös főzése és kézműves kirakodóvásár várta a Kárpát-medencéből érkezőket. Terveink szerint az idei év témája az ökológiai gazdálkodás lesz. További információ: rkk.reformatus.hu

 

Konfeszt – 2019. február 15-16., Budapest (további alkalmak: április 5-6., szeptember 27-28., november 8-9.)

Félévente két alkalom - péntek délutántól szombat délutánig - közismert szakemberekkel, közéleti szereplőkkel, művészekkel, az adott téma képviselőivel. Meghatározott tematika köré szerveződő izgalmas előadások, vitaindító kerekasztal beszélgetések, hajnalig tartó eszmecserék helyszíne a KONFESZT. Célunk olyan öntudatos fiatalok képzése, akik hidat képezhetnek a közélet mostani képviselői és a közeljövő református nemzedékei között. A képzés szervezője a RefCOO – a Református Művelődésért kutatóműhely. További információ: refop.reformatus.hu

 

Egységnap – 2019. május 18., Debrecen

Tíz éve annak, hogy 2009. május 22-én újra egyesült a Magyar Református Egyház. A Kárpát-medencei reformátusok többek között egynapos fesztivállal ünneplik meg az évfordulót az egység kimondásának egykori helyszínén, a szervezésben alapítványunk is részt vesz. További információ: reformatus.hu

 

Műhely

Az általunk létrehozott Műhely minden egyes alkalma más-más tematika mentén szerveződik, azzal a szándékkal, hogy a református gondolkodók számára kötetlen beszélgetéseket biztosíthassunk. Célunk, hogy eseményeinken olyan közös álláspontok is megfogalmazódhassanak, melynek eredményeit a meghívottak saját szakterületükön is kamatoztathatják. Az események helyszínéről és idejéről vendégeink névre szóló meghívót kapnak.

 

Eltökélt szívű nők – 2019. január 19.; Budapest, Fasori Református Templom (további alkalmak: februártól minden hónap utolsó szombatja)

Azért gyűlnek össze hónapról-hónapra az „eltökélt szívű nők”, hogy őszintén beszélgessenek hitről, családról és a női sorsról. Az eseményen először egy előadást hallgathatnak meg a résztvevők, a rendezvényt pedig kötetlen beszélgetés zárja. A rendezvény ingyenes és minden nő számára nyitott. További információ: Eltökélt szívű nők Facebook-oldala

 

Zenés beszélgetések Karasszon Eszterrel – 2019. február 9. (következő alkalom: április 6.)

„Sokszor azt tapasztalom a színpadon, hogy a hallgatóság és mi, előadók nagyon távol vagyunk egymástól – fizikailag és lelkileg is. Az emberek feszengenek, kényelmetlenül érzik magukat: nem biztosak abban, mi a megfelelő öltözet, nem ismerik az elhangzó darabokat és a hangszereket, vagy éppen köhinteni sem mernek. Ezeken szeretnék változtatni a beszélgetések segítségével, az a célom, hogy aki ellátogat rájuk, jó érzéssel és feltöltődve távozzon. A legfontosabb, hogy ezek az alkalmak nem koncertek, hanem valódi beszélgetések, ahol együtt vagyunk, bemutatjuk a hangszereket és a műveket, melyekkel kapcsolatban bárki felteheti a kérdéseit.” (Részlet a Karasszon Eszterrel készült interjúból.) További információ: rkk.reformatus.hu