Borum 2025

A Magyarországi Református Egyház borát hagyományosan a márciusi BORUM-on választja ki a zsűri. Minden találkozót máshol rendezünk meg: idén a Csombordi Református Egyházközség (Erdély) vár minket.

Borum 2025

A Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Fóruma, a BORUM immár több, mint egy évtizede várja a borászokat. Vándorrendezvényként minden találkozót máshol rendezünk meg: 2025-ben Erdélybe látogatunk, ahol a Csombordi Református Egyházközség vár minket. Mint minden BORUM-on, természetesen most is lesz borverseny, melyen a Borászok Barátja, Kovács Pál borakadémikus vezette szakmai zsűri fog döntést hozni. Az elmúlt években beérkezett nagyszámú minta miatt azonban idén ketté kellett választanunk a bírálatot: a Magyarországi Református Egyház bora címre nevezett borokat kizárólag előre, postai úton lehet a versenyre küldeni, valamint értékelésük is megszokottól eltérő időpontban valósul majd meg.

 

 

 

Borverseny:

A rendezvényen idén is megtartjuk a fehér-, rozé- és vörösborok versenyét. A BORUM utolsó napján minden kategóriában győztest hirdetünk, melyek büszkén viselhetik majd a “Magyarországi Református Egyház Bora - 2025” és a „Református Közéleti és Kulturális Alapítvány Bora - 2025” címet. Az elmúlt években beérkezett nagyszámú minta miatt azonban idén ketté kellett választanunk a bírálatot: a Magyarországi Református Egyház bora címre nevezett borokat kizárólag előre, csomagként lehet a versenyre küldeni, valamint értékelésük is megszokottól eltérő időpontban valósul majd meg.

Jelentkezés a Magyarországi Református Egyház Bora – 2025 címre:

  • ide a forgalombahozatali engedéllyel rendelkező borokat várjuk, melyekből legalább 450 palack leszállítását kell vállalni
  • a borokat kizárólag előre, csomagként (vagy személyes hozzánk eljuttatva) lehet a versenyre küldeni, mivel a bírálatuk a megszokottól eltérő időpontban valósul majd meg
    • csomagküldési cím: Református Közéleti és Kulturális Alapítvány, 1146 Budapest, Abonyi utca 31; e-mail cím: borum@reformatus.hu; telefonszám: +36304518067
    • a borokat Csombordra is el lehet küdeni (ennek részleteiért kérjük munkaidőben hívja +36304518067 a telefonszámot)
  • a boroknak február 28ig kell megérkezniük a fenti címre, és tételenként 2-2 palackot kell a zsűri rendelkezésére bocsátani
  • a borverseny nevezési díja
    • előzetesen, online fizetve 4.000 Ft/bor
    • helyszínen 6.000 Ft/bor

 

Jelentkezés a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány Bora – 2025 címre:

  • ide a legjobb kistermelői, forgalombahozatali engedély nélküli borokat várjuk, melyekből legalább 150 palack leszállítását kell vállalni
  • a borokat személyesen, az érkezéskor vesszük át, és tételenként 22 palackot kell a zsűri rendelkezésére bocsátani
  • a borverseny nevezési díja

 

Március 7. - péntek

  • 14:00-17:00 - Vendégek érkezése, regisztráció, szállások elfoglalása
  • 18:00 - Köszöntők és borvacsora

 

Március 8. - szombat

  • 7:30-9:00 - Reggeli
  • 9:00-9:15 - Reggeli áhítat
  • 9:15-10:00 - Kerekasztal-beszélgetés
  • 10:00-10:30 – Program
  • 10:30-11:15 - Kerekasztal-beszélgetés
  • 11:15-11:45 - Program
  • 12:00-13:30 - Ebéd
  • 14:00-17:00 - Pincetúra csoportokban
  • 18:00 - Vacsora

 

Március 9.- vasárnap

  • 7:30-9:00 – Reggeli
  • 10:30 – Istentisztelet
  • 11:30 - Ebéd és a borverseny eredményhirdetése

 

Hozzájárulási díj a programhoz (magában foglalja mindhárom napon a programokon való részvételt, szállást és ellátást): 65.000 Ft/fő, melyet előzetesen, online lehet kiegyenlíteni. Tisztelettel felhívjuk a figyelmét, hogy a helyszínen a jelentkezési díjra 10%-os kezelési költséget számítunk fel. Sajnálattal kell jeleznünk, hogy a külföldi helyszín miatt a rendezvényt nem lehetséges Szép-kártyával kifizetni. A rendezvényen kizárólag felnőttek vehetnek részt. Aki csak pénteken venne részt: (kizárólag az alábbiakat foglalja magában – több tételes borkóstolással egybekötött vacsora): 15.000 Ft/fő. Aki csak szombaton venne részt: (kizárólag az alábbiakat foglalja magában – a délelőtti előadásokon, az ebéden és a délutáni pincesétán való részvétel): 35.000 Ft/fő

A borverseny nevezési díja

 

(Először regisztrálni kell az oldalon, majd utána bejelentkezni az e-mail címmel és jelszóval. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy egy regisztrációhoz csak egy személy jelentkezését tudjuk figyelembe venni, minden egyes személynek külön regisztráció kell!)

 

A jelentkezési felületen bankkártyával is ki lehet egyenlíteni a részvételi díjat. Kérünk mindenkit, hogy lehetőség szerint elektronikusan fizessenek, hiszen a helyszínen a jelentkezési díjra 10%-os kezelési költséget számítunk fel. Utalás esetén az alábbi számlaszámra kérjük eljuttatni az összeget 2025. március 3-ig: Református Közéleti és Kulturális Alapítvány; 11713005-20395274 (IBAN: HU27 1171 3005 2039 5274 0000 0000; BIC kód: OTPVHUHB; Bank székhelye: 1051 Budapest, Nádor utca 16.) FONTOS: A közlemény rovatban tüntessék fel: BORUM_saját név (BORUM_Példa_Éva)

A Református Gasztrokulturális Programok kiemelt célja, hogy összekösse a Kárpát-medencében élő református élelmiszertermelőket, szakmai és baráti közösséget építve ki köztük, megismertetve őket egymással, az eseménynek helyet adó régióval és az ottani gyülekezetekkel. A Református Gasztrokulturális Programokhoz jelenleg három nagyobb esemény tartozik, melyet évről-évről megrendezünk: a tavaszi BORUM és az őszi Református Ízek Találkozója mellett még a termésért hálát adó istentiszteletre is várjuk a résztvevőket.