Fiatalok és a nemzetpolitika

Az idei évben utoljára gyűltek össze a Református Oktatási Program résztvevői, hogy fontos közéleti, társadalmi kérdéseket vitassanak meg. A novemberi Konfeszten a hazai külpolitika egyik sarokkövét, a határainkon túl élő magyarságot segítő nemzetpolitikát mutatták be a résztvevőknek.

Fiatalok és a nemzetpolitika

Ismét Balatonszárszón gyűltek össze a fiatalok, hogy előadóink segítségével nyerjenek betekintést a nemzetpolitika témájába. Kató Béla püspök az erdélyi református magyarság helyzetéről, míg Németh Zsolt az egyházak szerepét mutatta be a nemzetpolitikában. A második napon Répás Zsuzsanna a nemzetpolitika történeti megközelítését és az egyház szerepvállalását, Pákozdi Csaba a magyar érdek érvényesítésének lehetőségét a szomszédságpolitikában, Nagy Bercel pedig a Kárpát-medencei magyar közösségek lelki egészségét és annak egyes összetevőit (emlékezetkultúra, jövőkép, identitás, önbecsülés) mutatta be a résztvevőknek. Az eseményen minden előadás után lehetőség nyílott kerekasztal-beszélgetésre és kérdések feltevésére is.

 

A fiatalok az előadásokon kívül hitmélyítő áhítatokon (Pataki András), kommunikációs tréningen (Dunai Attila és Dunai Bence) valamint egy borvacsorán (Zsirai Katalin) is részt vehettek.

 

 

 

A Konfeszt célja egy új, büszkén református és a közéletben aktívan résztvevő nemzedék összekovácsolása és képzése valamint egy új hálózat és aktív párbeszéd kialakítása a közélet mostani képviselői és a fiatal reformátusok között. A reformáció 500. évfordulójának emlékévében induló hét alkalmas képzés minden hónap egy-egy hétvégéjén, tematikus előadásokkal várja a közéleti témák iránt fogékony református résztvevőket. A Konfeszt Közéleti Kollégium idei képzésre közel 30, a Kárpát-medence különböző részeiről érkező református fiatal jelentkezett. A programsorozat első állomása Balatonszárszó volt, ahol a jelentkezők a magyar külpolitika főbb jellemzőit járták körül, míg októberben, Berekfürdőn az „A család, ifjúság és oktatás református szemmel” című témakörbe nyerhettek betekintést.

 

A programsorozat fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. A Közéleti Kollégium Szabó Márton az Oktatasi Hivatal projektvezetője és Gér András zsinati tanácsos segítségével, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány szervezésében és a Magyarországi Református Egyház támogatásával valósul meg.

 

 

A teljes képgaléria a Facebookon tekinthető meg.

 

 

Szöveg és fotó: Némedi-Varga Dávid